Nők és a háború

Krúdy Gyula - Farsang

(részlet)

"Egyáltalában a nők nagyon sokat veszítenek, szegénykék, a háborúban. Férjeik, kedveseik, gyermekeik mentek el a harcok beláthatatlan messziségébe, hadbavonult a szerető, a vőlegény, a reményteljes ifjú, a családfenntartó, az anyai szív büszkesége, leányok titkos álma, gyermekek gondos apja. Ah, férfiak nélkül nincs életük a nőknek. Szegénykék, ők valóban mindent kockára tettek. Ki fogja őket eltartani, ki veszi feleségül a hajadonokat, ha a nemzet fiatalsága elhull, ki gondoskodik a növekedő gyermekekről? Ezer és ezer férfi áll a sötét csatatereken, akiért mindegyikért sajog itthon a női szív. Amulettek, csodatévő képek, féltve őrzött családi ereklyék mentek el velük, de utánuk szállong a sóhajtás és a divatbajött jósnők kártyái csupán az ő sorsukat keverik titokzatos budai házakban. Mit álmodhatnak most a nők, jár-e a háztetők fölött a sánta ördög, amely egykor Madridban az alvók gondolatait megleste? Boccaccio élveteg asszonyai, Pesti mulatni vágyó, léha dámái, szerelemre, élvezetre, ragyogásra született és élő hölgyek: vajon hova lettetek? Egysorba jutottak volna az elhagyott, szegény varróleánnyal, aki kedvese fölötti bánatból rövid újsághírként végzi életét, és akinek története fölött szórakozottan kalandozik el reggeli fürdőjében az úrnő tekintetet, míg mohón a színházak és mulatságok rovatát keresi... Egyformák lettek mostanában mind a nők, akiknek férfihozzátartozói daliás hadba mentek? Nem volna különbség a szegény és gazdag bánata között? Ah, elgondolni is furcsa, hogy a dáma, aki büszke és szép volt, mint az ördög a háború előtt, és a sólyomvadászatok festményeiről tanulta testtartását: most éppen úgy lehajtja fejét, eltakarja kezével szemét, mint a kis masamód, akinek vőlegényét elvitték! A grófnők, Lipótváros tündöklő, gyönyörűséges asszonyai, akiknek fürtös feje után álmélkodva nézett egykoron a gyalogjáróról a szegény ifjú: éppen úgy sírdogálnak otthon egymagukban, mint a józsefvárosi vasalónő? Nincs külön bánata az intelligenciának, a műveltségnek és lelki finomságnak?... Hisztériás nevetések és tekintetek hova lettek a Nagyopera pirosló páholyaiból? Hova lettek a haloványan fehérlő vállak a bálterem csillárai alól? Mindenki bezárkózott volna otthonába, hogy bánatnak áldozzon?"

"Pataki Sándor családja 1918. május 8-án" - egy régi fotó az Etsy boltomból