2013. augusztus 21., szerda

Csepel Művek

Tudtátok, hogy a Csepel Művek név csak 1956-tól él, holott a gyár már 1892-ben a Csepel-szigetre költözött?

A galéria a képre kattintással is elérhető. 








Az eredeti nevét alapítójáról, Weiss Manfrédről kapta 1882-ben, a kezdetekben a gyár a konzervgyártással foglalkozott, majd elkezdtek lőszert is gyártani, és egy szerencsétlen baleset után - mikor is robbanás történt az egyik üzemben -, kiköltöztek Csepelre. Akkor még nem volt sűrűn lakott terület, így a lőszergyár biztonságosabban működhetett. Tíz évre rá kibővítették a profiljukat, helyet kapott acélmű, öntöde, kohó és hengerműhely is.

Az I. világháborúban rengeteg lőszer készült itt, és 30.000 ember szolgálta ki a hadsereget a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben. A háború után azonban jelentősen lecsökkent a munkaerő, és a románok az üzem jelentős részét elvitték. Lőszergyártás helyett háztartási eszközök gyártására álltak át, kerékpárokat és szerszámgépeket készítettek, ill. kevesen tudják, de volt itt autó- és repülőgépgyártás (licencekkel) is, ám ezek csak a húszas évek végére értek el nagyobb sikereket.

1920-ban elkezdődött a csőgyártás, amiből szerencsére maradt is valami az üzem területén, majd a tulajdonos halála után családja folytatta tovább, ők is tovább bővítették a gyár profilját, kályhákat és tűzhelyeket gyártottak. Ügyesen bontották szét az ágazatokat kereskedelmi vállalatokra.

 1929. Szmick Viktor, Csajkovszky Emánuel és Pesti Ferenc ezzel a 875 ccm-es Weiss Manfréd autóval az 1929. évi VIII. Monte Carlo Csillagtúrán 2. helyezést ért el (forrás: Fortepan)

 1930. Fokker C.V.D típusú felderítő repülőgép (Weiss Manfréd gyártmány). Háttérben egy Caproni Ca-101 bombázó/szállító repülőgép (forrás: Fortepan)

1933. Weiss Manfréd-Fokker C.V.D. típusú repülőgép (forrás: Fortepan)

1935. Weiss Manfréd túrakocsi (forrás: Fortepan)

 1940. Budapest, XXI. Csepel, Weiss Manfréd gyár repülőtere (forrás: Fortepan)

 1942. Budapest, XIV. Városliget, Nemzetközi Vásár, Weiss Manfréd Stand. Jobbról 39M Csaba páncélgépkocsi, balra 1901 M tábori sütöde, az állványon WM 21 Sólyom repülőgép, alatta 32 M hadikerékpárok (forrás: Fortepan)

A II. világháború ismét megváltoztatta a termékek összetételét; harckocsira és repülőgépmotorokra volt nagy szükség. Nem úszta meg a gyár a bombázásokat sem. 

1944. Budapest, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek bombázása Budaörs felől nézve (forrás: Fortepan)

A német megszállásnál a tulajdonosokat elhurcolták. "A világháborúban a gyártelep és berendezései óriási károkat szenvedtek, jórészt megsemmisültek a géptípusok rajzai, a szabványok is, szakértelemmel rendelkező munkaereje szétszéledt, sokan közülük meghaltak. A gépek pótlása nagy nehézségeket okozott, de nagy erőfeszítéseket tettek érte, nem csak a hazai szükséglet miatt, hanem mert a gyárnak háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie és el kellett látnia a megszálló szovjet hadsereget is járműalkatrészekkel." (forrás: Wikipédia)

A háború után államosították, majd kétszer nevet váltott, hogy aztán megkapja a Csepel Vas- és Fémművek elnevezést. 

Az elmúlt 25 évben látványosan tönkrement a hely, de úgy tűnik, néhányan még látnak fantáziát benne. Bicikliszervizek, működő posta és munkásszálló még mindig van, a NAV is itt tárol lefoglal autókat, ill. több csőgyártó hely is kihasználja a múltat.

Mikor ott jártunk, szombat este beindították a préseket, hihetetlen élmény volt kintről, a forróságot a téglákon keresztül is érezve látni, hogy abban a csarnokban szinte nem változott semmi. Férfiak álltak a kisebb-nagyobb préseknél, a forró vasat megfogták, háromszor fordították és adták tovább a következő fázisra. Amikor a prések lecsaptak, rengett a föld.

A gyár története bővebben, egy nagyon jó cikkben a BudapestCity.org oldalon megtalálható.

2013. augusztus 18., vasárnap

Közvágóhíd

Nagyon szeretem azokat az épületeket, amelyek máig hirdetik alkotóik nagyravágyását, optimizmusát és tenni akarásukat, hogy ez a város még jobb legyen. 


A Soroksári út 58. sz. alatt található Közvágóhíd pont ilyen, ahol szomorúan tapasztaltam, hogy nem sok nyoma maradt eredeti funkciójának. Valahol naivan reménykedtem, hogy csigák, csörlők, több "marhás" relief marad meg az utókornak, de sajnos már csak az össze-vissza bérelt, pusztulni hagyott, változatos méretű raktárhelyiségek tarkasága jellemzi a helyet, ami viszont fotótémának tökéletes.

Kamermayer Károly - szívemnek Budapest legkedvesebb polgármestere, akinek még a síremléke is gyönyörű, de erről majd egy másik bejegyzésben -, akkor még tanácsosként a köztisztasági és közegészségügyi ügyekért volt felelős. 1867-ben indítványozta, hogy a két évvel korábban, a város fejlődésével, tisztaságával össze nem egyeztethető, ellenőrizhetetlen körülmények között dolgozó több száz magánvágóhíd és mészárszék bezárása után építsenek egy KÖZvágóhídat, amely minimálisra szorítaná a korábban elszaporodó járványokat és betegségeket. A Közmunkatanács tervezett városképébe sem fért bele többé a csillogó macskaköveken a marháját kötélen valamelyik mészároshoz vezető paraszt alakja. Nem hunyhatunk szemet afelett sem, hogy jelentős adóbevételt jelentett a főváros számára a későbbiekben.

1869-ben körültekintően kiválasztották a helyszínt, a soroksári réteket, egészen pontosan a Bikarétet. Nem titkolt tervük volt az, hogy közlekedési útvonalként úgyis itt érkezett a városba az Alföld terménye, könnyen továbbítható legyen a hús, illetve a már feldolgozott állatokat vonaton vihessék tovább Bécsbe. Ennek érdekében a mai OBI-Nemzeti Színház-MüPa területén vasúti központot építettek, amiből már semmi sem maradt.

Tervpályázatot írtak ki, amelyet egy porosz építész, Julius Hennicke nyert el. Az épület 14 hektáros területen foglalt helyet, logikus elrendezésű, széles kapuját ökrös fiúk szobrával díszítettek, amelyeket először kőből faragták, de később a rongálódás miatt bronzra cseréltek. A megnyitóünnepségen egy óriási bikát vágtak le, amelyet villásreggelin fogyasztottak el.

 A Közvágóhíd az 1880 körül (forrás: Budapest Anno)

A korábbi állapotok után a vágóhíd nagyon modernnek tűnt a városlakók számára. 600 marha fért el benne egyszerre, de a maradék réteken 5000 állat is helyet kaphatott, ahol vásárokat tartottak. Nem messze innen található a gyönyörűen felújított Borjúvásárcsarnok épülete is.

Az állatokat vágás előtt ellenőrizték, az új szállítmányokból szúrópróbaszerűen emeltek ki állatokat, mind a vágás, mind a feldolgozás során a tisztaságra törekedtek, illetve a már leölt állat belső szerveit is megvizsgálták. Harminc vágótermet alakítottak ki, volt külön bélmosoda és hűtőhelyiségek is. Gondoltak a logisztikára is, széles belső utakat, és fedett rakodóudvarokat terveztek.

A Fortepan oldalon meglepően kevés fotó található, ezek közül néhány az 1949-es termelési versenyről:




Végül pedig az én képeim a fotóra kattintva érhetőek el:



https://photos.google.com/album/AF1QipPyGmgZrYq6ThpJcfWOUizOgz9rryqEcJ5DD_X0


2013. augusztus 14., szerda

Vas-Vas

Ez nagyon érdekes, a korábbi Országos Vaskereskedelmi Részvénytársaság aljában még mindig megtalálható a szintén szép emlékű Vasedény logója.


2013. augusztus 6., kedd

Krúdy


Krúdy Gyula - Egy öreg ember elbeszélése

"A mai öregek: láttak olyan dolgokat, amelyekről az ifjúság legfeljebb memoárokban olvas.

Egykor éltek emberek, akik Kossuthot, Petőfit a valóságban látták. – Megbámultuk őket mint kivételes lényeket és mesemondásaikat sokáig hallgattuk. A mai öregek beszélnek majd arról a Magyarországról, amelyet többé nem láthatunk viszont, a kedves régi Pestről, amelyre rá nem ismerhetünk, a jámbor polgárokról, akik a fülükre húzták a paplant, ha elcsattant egy pofon a városban… Mesemondásaikba belefoglalják, hogy ebben az országban mindenki fehér kenyeret evett, még a vándorlólegény is, a faluzó koldus is és az ég madara, amely megette a mérföldkőmutató-kőre helyezett száraz kenyérszeletet, a bort gödrökbe öntötték szüret után, mert nem volt elég edény, egy krajcárt adtak a szegénynek és az imádságot mondott érte, kilencvenesztendős korukig éltek a magyarok és még akkor se haltak meg könnyedén, annyi gyerek termett, mint subagallér, a birkának, disznónak időt adtak a járványos betegségben kedvére elpusztulni, nem siettek őt levágni, a cseresznyefák oly bőséges terméssel hajoltak az országútra, mintha Krisztus urunk járna még a földön, a halat ingyen adták a nagy folyamok partjain, a nők ifjúságuktól öregségükig áldott állapotban voltak, a kalendáriumok és az emberi szívek telve tréfaságokkal, nevetnivalóságokkal, a férfiak ragaszkodtak politikai elveikhez és főbelőtték magukat, ha tisztességtelen dologba keveredtek, gyenge karakternek volt ereje tovább élni és Amerikába vitorlázni, az adott szó szent volt, amelynek ítéleteit nem lehetett megfellebbezni, és a gyermekeket úgy nevelték, hogy nem kellett miattuk szégyenkezni, ha idegenbe vetődtek.

És ha a régi Pestről szól az agg mesemondó: szavai szinte hihetetlenül hangzanak.

Pest erkölcsös város volt, ahol nagy tiszteletben tartották a barátság szentségét, a családi élet érintetlenségét, a nők hírnevét s a vallás rendelkezéseit. A városi magisztrátus mindig azon törte a fejét, hogyan lehetne szebbé, finomabbá építeni Budapestet. Hogyan lehetne azt elérni, hogy itt a lakosság boldog és büszke életet éljen,  hogy másoknak is kedvük legyen megtelepedni a városban és munkájukkal hozzájárulni a város fejlesztéséhez. Mindennek örvendeztek az öregek, amit e város érdekében tehettek. Ünnepély volt, midőn a dunapartról többé nem szállott be a por a városba, midőn évről évre újabb paloták emelkedtek a nagykörúton, mindőn a tramway csengetett, midőn a polgármester királyi tanácsos lett. Az utcakövezők felfedeztek minden kis lyukat, amelynek betöméséhez nyomban felállították munkásaikat. A locsoló ember oly udvariasan forgatta csövét a körúton, mintha Mazzantini iskolájában végezte volna a kurzust. A nagy zöld kocsik a mellékutcákat mosták oly tisztára, amely tisztaságot manapság a lakók arca sem közelíti meg. A házmestert a rendőrségre taszigálták, ha szemetes volt az udvar. A háziurat megbüntették, ha nem világított. A henteslegény kezet csókolt a szakácsnénak, a kora reggeli pék örvendezett az új vevőnek, a boltos úgy dörzsölgette a kezét, hogy kénytelen voltál nála hitelben vásárolni. Szodomát kiáltottak, ha egy nő nagyon festett arccal kibátorkodott az utcára, az öregeb, gyakorlottabb szemű férfiak megismerték a foltot a nők homlokán.

A tisztességes nők pedig olyan mondásokat használtak a társaságban, amelyeket anyáiktól, azok pedig nagyanyáiktól hallottak. Az ő lábukat, vállukat nemigen látta senki a városon végig, olyan bő és hosszú ruhában jártak, hogy a cipőjük sarkát sem tették közprédává. A sétatereken megelégedett, büszke nyugdíjasok üldögéltek, lenézték az egész világot, amely nem élvezett penziót. A leányok jövendőbelijeit már a korai gyermekségben kiválasztották a gondos szülők, igen kapós vőlegény volt az állami tisztviselő. A házak belsejében boldog, megelégedett családok vonták meg magukat, akik a polgári jólétben, a csendességben, a tiszta erkölcsben lepergették az éveket, mint gyöngyszemeket. Furcsa, szigorú öregasszonyok éltek, akik az ifjúság erkölcseit ellenőrizték. És virágvasárnapon a templomok környékén tavaszi ruhában és tavaszi arccal mindig egy megifjodott Pest mutatkozott. Minden lánynak volt új cipője, új kalapja, minden asszony szebb lett és a családapák a budai hegyek rétjeit gusztálták ahova húsvétvasárnapján kirándul a família.

Pest csak az idegenek és vidékiek előtt tűnt fel ama mulatságos és könnyelmű alakjában, amilyennek a múlt században elhíresztelték. A tivornyás város lámpagyújtás után kezdte meg hentergését, a rendőrség szigorúan vigyázott, hogy a templomba menő tisztességes nők napközben ne kényszeríttessenek szemük lesütésére. A Kossuth utcából, a korzóról elzsuppolták a szemérmetlen, feltűnően öltözködő nőszemélyeket. A polgárasszonyok jóillata töltötte meg vasárnaponként a várost, szelíd, alattomosságmentes mosoly tündökölt a leányok arcán, és a polgár kidüllesztett mellel mehetett végig a városon, erkölcs, rend és tisztelet uralkodott itt.


1921.
"


2013. augusztus 5., hétfő

Kapuk


 ez óriási













Érdekességek



 hosszabbító tartó szatyor

 3D térkép

jól elhelyezett hirdetés (kerítésen belül volt)






 felül cicák, alul a két gyerek, akiknek a kezét leharapja a bárány

 duplán zárt









 leborult a zöld festék



 

 külföldi fiatalok költöznek az óvárosba

valaki nem szerette az arcát