2015. augusztus 24., hétfő

Kőbánya, Hölgy utca, Liget utca

Van egy utca Kőbányán, ahol több helyi védelem alatt álló ház található. Ezen a környékén több házat is Richard Schöntheil tervezett, akiről sajnos nem sok adat maradt fent, illetve leghíresebb alkotása a Cserkesz utcai zsinagóga, ami ma már Mindenki Temploma néven működik.

Hölgy u. 14.
Fürdőépület volt, gőzmosoda, majd a Medichkémia, illetve az Egis elődje, az EGYT használta.


Hölgy u. 16.
Löwy Károly gabonakereskedő lakóháza, nemrég szépen felújították





Hölgy u. 18.
Lakóház. Kőbánya egykori mecénása, Szekrényessy Károly háza volt. Ő alapította az első kőbányai kórházat, sok pénzt adományozott templomépítésekre is. Rendszeresen itt vendégeskedett nagybátyja, Kálmán is, ő volt az első Balaton átúszó, ill. sportlap alapító.





Hölgy u. 22. és 24.



Hölgy u. 32.









Hölgy u. 34-40.






1904-1905-ben a következő emberek laktak az utcában:


Liget u. 6-10. 
Századfordulón épült ipari téglaépület.





Néhány hangulatkép a környékről: