Krúdy

Krúdy Gyula - Egy öreg ember elbeszélése

"A mai öregek: láttak olyan dolgokat, amelyekről az ifjúság legfeljebb memoárokban olvas.

Egykor éltek emberek, akik Kossuthot, Petőfit a valóságban látták. – Megbámultuk őket mint kivételes lényeket és mesemondásaikat sokáig hallgattuk. A mai öregek beszélnek majd arról a Magyarországról, amelyet többé nem láthatunk viszont, a kedves régi Pestről, amelyre rá nem ismerhetünk, a jámbor polgárokról, akik a fülükre húzták a paplant, ha elcsattant egy pofon a városban… Mesemondásaikba belefoglalják, hogy ebben az országban mindenki fehér kenyeret evett, még a vándorlólegény is, a faluzó koldus is és az ég madara, amely megette a mérföldkőmutató-kőre helyezett száraz kenyérszeletet, a bort gödrökbe öntötték szüret után, mert nem volt elég edény, egy krajcárt adtak a szegénynek és az imádságot mondott érte, kilencvenesztendős korukig éltek a magyarok és még akkor se haltak meg könnyedén, annyi gyerek termett, mint subagallér, a birkának, disznónak időt adtak a járványos betegségben kedvére elpusztulni, nem siettek őt levágni, a cseresznyefák oly bőséges terméssel hajoltak az országútra, mintha Krisztus urunk járna még a földön, a halat ingyen adták a nagy folyamok partjain, a nők ifjúságuktól öregségükig áldott állapotban voltak, a kalendáriumok és az emberi szívek telve tréfaságokkal, nevetnivalóságokkal, a férfiak ragaszkodtak politikai elveikhez és főbelőtték magukat, ha tisztességtelen dologba keveredtek, gyenge karakternek volt ereje tovább élni és Amerikába vitorlázni, az adott szó szent volt, amelynek ítéleteit nem lehetett megfellebbezni, és a gyermekeket úgy nevelték, hogy nem kellett miattuk szégyenkezni, ha idegenbe vetődtek.

És ha a régi Pestről szól az agg mesemondó: szavai szinte hihetetlenül hangzanak.

Pest erkölcsös város volt, ahol nagy tiszteletben tartották a barátság szentségét, a családi élet érintetlenségét, a nők hírnevét s a vallás rendelkezéseit. A városi magisztrátus mindig azon törte a fejét, hogyan lehetne szebbé, finomabbá építeni Budapestet. Hogyan lehetne azt elérni, hogy itt a lakosság boldog és büszke életet éljen,  hogy másoknak is kedvük legyen megtelepedni a városban és munkájukkal hozzájárulni a város fejlesztéséhez. Mindennek örvendeztek az öregek, amit e város érdekében tehettek. Ünnepély volt, midőn a dunapartról többé nem szállott be a por a városba, midőn évről évre újabb paloták emelkedtek a nagykörúton, mindőn a tramway csengetett, midőn a polgármester királyi tanácsos lett. Az utcakövezők felfedeztek minden kis lyukat, amelynek betöméséhez nyomban felállították munkásaikat. A locsoló ember oly udvariasan forgatta csövét a körúton, mintha Mazzantini iskolájában végezte volna a kurzust. A nagy zöld kocsik a mellékutcákat mosták oly tisztára, amely tisztaságot manapság a lakók arca sem közelíti meg. A házmestert a rendőrségre taszigálták, ha szemetes volt az udvar. A háziurat megbüntették, ha nem világított. A henteslegény kezet csókolt a szakácsnénak, a kora reggeli pék örvendezett az új vevőnek, a boltos úgy dörzsölgette a kezét, hogy kénytelen voltál nála hitelben vásárolni. Szodomát kiáltottak, ha egy nő nagyon festett arccal kibátorkodott az utcára, az öregeb, gyakorlottabb szemű férfiak megismerték a foltot a nők homlokán.

A tisztességes nők pedig olyan mondásokat használtak a társaságban, amelyeket anyáiktól, azok pedig nagyanyáiktól hallottak. Az ő lábukat, vállukat nemigen látta senki a városon végig, olyan bő és hosszú ruhában jártak, hogy a cipőjük sarkát sem tették közprédává. A sétatereken megelégedett, büszke nyugdíjasok üldögéltek, lenézték az egész világot, amely nem élvezett penziót. A leányok jövendőbelijeit már a korai gyermekségben kiválasztották a gondos szülők, igen kapós vőlegény volt az állami tisztviselő. A házak belsejében boldog, megelégedett családok vonták meg magukat, akik a polgári jólétben, a csendességben, a tiszta erkölcsben lepergették az éveket, mint gyöngyszemeket. Furcsa, szigorú öregasszonyok éltek, akik az ifjúság erkölcseit ellenőrizték. És virágvasárnapon a templomok környékén tavaszi ruhában és tavaszi arccal mindig egy megifjodott Pest mutatkozott. Minden lánynak volt új cipője, új kalapja, minden asszony szebb lett és a családapák a budai hegyek rétjeit gusztálták ahova húsvétvasárnapján kirándul a família.

Pest csak az idegenek és vidékiek előtt tűnt fel ama mulatságos és könnyelmű alakjában, amilyennek a múlt században elhíresztelték. A tivornyás város lámpagyújtás után kezdte meg hentergését, a rendőrség szigorúan vigyázott, hogy a templomba menő tisztességes nők napközben ne kényszeríttessenek szemük lesütésére. A Kossuth utcából, a korzóról elzsuppolták a szemérmetlen, feltűnően öltözködő nőszemélyeket. A polgárasszonyok jóillata töltötte meg vasárnaponként a várost, szelíd, alattomosságmentes mosoly tündökölt a leányok arcán, és a polgár kidüllesztett mellel mehetett végig a városon, erkölcs, rend és tisztelet uralkodott itt.

1921."