A Soroksári út 58. sz. alatt található Közvágóhíd pont ilyen, ahol szomorúan tapasztaltam, hogy nem sok nyoma maradt eredeti funkciójának. Valahol naivan reménykedtem, hogy csigák, csörlők, több "marhás" relief marad meg az utókornak, de sajnos már csak az össze-vissza bérelt, pusztulni hagyott, változatos méretű raktárhelyiségek tarkasága jellemzi a helyet, ami viszont fotótémának tökéletes.
Kamermayer Károly - szívemnek Budapest legkedvesebb polgármestere, akinek még a síremléke is gyönyörű, de erről majd egy másik bejegyzésben -, akkor még tanácsosként a köztisztasági és közegészségügyi ügyekért volt felelős. 1867-ben indítványozta, hogy a két évvel korábban, a város fejlődésével, tisztaságával össze nem egyeztethető, ellenőrizhetetlen körülmények között dolgozó több száz magánvágóhíd és mészárszék bezárása után építsenek egy KÖZvágóhídat, amely minimálisra szorítaná a korábban elszaporodó járványokat és betegségeket. A Közmunkatanács tervezett városképébe sem fért bele többé a csillogó macskaköveken a marháját kötélen valamelyik mészároshoz vezető paraszt alakja. Nem hunyhatunk szemet afelett sem, hogy jelentős adóbevételt jelentett a főváros számára a későbbiekben.
1869-ben körültekintően kiválasztották a helyszínt, a soroksári réteket, egészen pontosan a Bikarétet. Nem titkolt tervük volt az, hogy közlekedési útvonalként úgyis itt érkezett a városba az Alföld terménye, könnyen továbbítható legyen a hús, illetve a már feldolgozott állatokat vonaton vihessék tovább Bécsbe. Ennek érdekében a mai OBI-Nemzeti Színház-MüPa területén vasúti központot építettek, amiből már semmi sem maradt.
Tervpályázatot írtak ki, amelyet egy porosz építész, Julius Hennicke nyert el. Az épület 14 hektáros területen foglalt helyet, logikus elrendezésű, széles kapuját ökrös fiúk szobrával díszítettek, amelyeket először kőből faragták, de később a rongálódás miatt bronzra cseréltek. A megnyitóünnepségen egy óriási bikát vágtak le, amelyet villásreggelin fogyasztottak el.
A Közvágóhíd az 1880 körül (forrás: Budapest Anno)
A korábbi állapotok után a vágóhíd nagyon modernnek tűnt a városlakók számára. 600 marha fért el benne egyszerre, de a maradék réteken 5000 állat is helyet kaphatott, ahol vásárokat tartottak. Nem messze innen található a gyönyörűen felújított Borjúvásárcsarnok épülete is.
Az állatokat vágás előtt ellenőrizték, az új szállítmányokból szúrópróbaszerűen emeltek ki állatokat, mind a vágás, mind a feldolgozás során a tisztaságra törekedtek, illetve a már leölt állat belső szerveit is megvizsgálták. Harminc vágótermet alakítottak ki, volt külön bélmosoda és hűtőhelyiségek is. Gondoltak a logisztikára is, széles belső utakat, és fedett rakodóudvarokat terveztek.
A Fortepan oldalon meglepően kevés fotó található, ezek közül néhány az 1949-es termelési versenyről:
Végül pedig az én képeim a fotóra kattintva érhetőek el:
Az ember jártában-keltében sok minden mellett elmegy. Köszi, hogy megmutattad ezeket. (A korábbiakat is megnéztem, de még nem mindet!)
VálaszTörlés