2013. október 17., csütörtök
2013. október 14., hétfő
Gordonkázás
Krúdy Gyula - Gordonkázás
(részlet)
"De jó lett volna akkor tartózkodni a földön, midőn nem volt háború, midőn legfeljebb gutaütés, végelgyengülés, lovagi párbaj vagy szerelmi búbánat szokott véget vetni az életnek.
De jó lett volna akkor élni, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata volt, mint a fiatal nők hajának. A Tavasz mezítláb közelgett az esőzéstől megpuhult gyalogösvényen, mint egy üde pórleányka. A házakat újra meszelték, és a kis hidak alatt szokatlan jókedvvel, mint egy kiskutya, futott a víz. Újruhás bokrok, asszonyszínű cseresznyevirágok, kergetőző madarak környékén a fürtöshajú ifjú biztos szóval, pirosító reménységgel foghatta meg hölgye kezét.
De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban repült a dáma, a szerelmesek nyugodtan bíztak az időben, s évekig epekedtek az első csókért; senki sem sietett, csak a lóvasút, a tavaszi séta nagy élmény volt, és esténként mindenkinek volt ideje a hold állását megfigyelni. Kis célokért, nagy semmiségekért, szerelemért folydogált az élet, és hónapokkal előre készültek az emberek a karácsonyra, húsvétra, a kalendáriumi fordulókkal összefüggő tervekre. Én mindig csak a városerdőn jártam volna húsvét napján, virágot szedni, merengeni, verset írni egy fa alatt, bogarak titokzatos mászkálását megfigyelni, és bizonyosan lett volna egy ablak a városban, ahova csokromat is elhelyezték volna.
De jó lett volna akkoriban Magyarországon lakni, amikor "földi Kánaán" volt e királyság neve, és Mária palástja védőleg borult a hegyekre, völgyekre, mezőségekre és éjjelente a Tiszta tükrében látszott a csillagokkal kirakott mennyboltozat. Amikor mindenkinek volt bőséges ennivalója, a rónák gazdagsága, a szőlőhegyek fénylő nedve, magyar tavaszok nemzése, nyarak érlelése, telek pihenéses, boldog ideje járta. Hosszan és rozsdaveresen ásított az ősz, minta csősz a dombtetőn.
....
De jó volna ötven esztendő múlva élni...
Egy holdas estvén - a hold bizonyára nem sokat öregszik ötven év alatt, egyformán világít a kóborló kuruc katonának és a budai katonai temető nyugtalankodó proviánt-tisztjének - egyszer elszökni a kriptából, hol rózsafüzérrel dermedt ujjaid között fekete szalonkabátban, fehér ingben és rövid selyemharisnyában feküdtél, selyempapucsban és lengő bő nadrágban, kis fekete selyemsipkában, amely a halálos golyó helyét eltakarta a halántékodon - a városba besétálni.
...
Arszlánok és delnők tolongnak az Opera környékén, egy új tenorista énekelt odabent "A szibériai éji szállás" című operában, és utána a vendégségben levő cári balett pörgette bokáját. Wissendorf úr hátrafont kézzel ballag ki a hátulsó kapun, hogy dolga végeztével serezni menjen megszokott kiskocsmájába, de nem ajánlom, hogy barátságosan vállára üssél a nevezetes fagottistának, idegen tekintet és idegen szem fordulna régimódi öltözéked felé. Cseveg, nevet, hangos a híres Andrássy útja, a nők gyújtogatnak a szemükkel, mert hisz ez a hivatásuk, a kalapok talán altwieni formát vagy valamely modern repülőgép alakját mutatják, és a szoknyák, a cipők, a kesztyűk illatoznak.
...
Megállsz, figyelsz, hallgatózol és csodálkozva tapasztalod, hogy többé senki sem beszél már a híres nagyháborúról, Limanowáról, Görzről, Dukláról, Reimsről, U 12-ről, Greyről és Verdunról - hisz már életedben is megérted a hosszú háború folyamán, hogy némely szívverést megállítóan nagy eseményeket az évfordulón szelídes lanyha érdeklődésével vettek tudomásul az emberek. Még éltél, amikor Przemyslcek már jubileuma lett, a gyászmisén részt vettél, amelyet a limanowai huszárok emlékezetére elmondtak, a háború második esztendejében kezdődtek már a különös évfordulók, amelyet a lelkiismeretes hírlapírónak számon kell tartani, hogy hírben, bánatos cikkecskében emlékezzen meg eleinkről. De ötven esztendő múlva csupán a tanuló-ifjúság tudja a háború mindennapos neveit, itt-ott éldegél valaki, aki tizennyolcéves korában rohamra ment a galíciai hídfő ellen, de a nagy távolságból már ő is olyanformán látja a mai eseményeket, mint a szabadságharc öreg honvédei a móri csatát, Görgey piros mentéjét, Kossuth sokatmondó szemét... Egykori öreg huszárok és köszvényes bakák hetven-nyolcvan esztendős korukban úgy emlékeznek az Uzsoki szorosra, mint a szépapám a győri inzurgens-táborra, legfőképpen egy dunántúli menyecske fehér lábára. És akik bicegnek az öregek közül ötven esztendő múlva, nem vallják be, hogy lábtörést akkor szenvedtek, mikor a kőfalon leugrottak egy nőtől menekülve, orosz vagy olasz srapnelt emlegetnek. És a történetírók, a memoárok szerkesztői, a szenvedélyes régi levélgyűjtők, a múzeumi búvárok lemerülnek a jelenlegi háború emlékeibe, és olykor furcsasággal megrakodva felemelkednek az életbe, hogy egy különös krakkói vagy lembergi kalandot, szomorú szibériai hadifogságot, lengyel tanítónőt vagy menekülő francia hercegnőt feljegyezzenek.
Vajon mit fognak beszélni egykor a mai Budapestről? A katonákról, a tábornokokról, a színésznőkről, divatos írókról, Tisza grófról és a háború legendás hőseiről?
De jó volna ötven év múlva sírbolt-szagú szalonkabátban sétálni az Andrássy úton!!
(1916)
(részlet)
"De jó lett volna akkor tartózkodni a földön, midőn nem volt háború, midőn legfeljebb gutaütés, végelgyengülés, lovagi párbaj vagy szerelmi búbánat szokott véget vetni az életnek.
De jó lett volna akkor élni, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata volt, mint a fiatal nők hajának. A Tavasz mezítláb közelgett az esőzéstől megpuhult gyalogösvényen, mint egy üde pórleányka. A házakat újra meszelték, és a kis hidak alatt szokatlan jókedvvel, mint egy kiskutya, futott a víz. Újruhás bokrok, asszonyszínű cseresznyevirágok, kergetőző madarak környékén a fürtöshajú ifjú biztos szóval, pirosító reménységgel foghatta meg hölgye kezét.
De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban repült a dáma, a szerelmesek nyugodtan bíztak az időben, s évekig epekedtek az első csókért; senki sem sietett, csak a lóvasút, a tavaszi séta nagy élmény volt, és esténként mindenkinek volt ideje a hold állását megfigyelni. Kis célokért, nagy semmiségekért, szerelemért folydogált az élet, és hónapokkal előre készültek az emberek a karácsonyra, húsvétra, a kalendáriumi fordulókkal összefüggő tervekre. Én mindig csak a városerdőn jártam volna húsvét napján, virágot szedni, merengeni, verset írni egy fa alatt, bogarak titokzatos mászkálását megfigyelni, és bizonyosan lett volna egy ablak a városban, ahova csokromat is elhelyezték volna.
De jó lett volna akkoriban Magyarországon lakni, amikor "földi Kánaán" volt e királyság neve, és Mária palástja védőleg borult a hegyekre, völgyekre, mezőségekre és éjjelente a Tiszta tükrében látszott a csillagokkal kirakott mennyboltozat. Amikor mindenkinek volt bőséges ennivalója, a rónák gazdagsága, a szőlőhegyek fénylő nedve, magyar tavaszok nemzése, nyarak érlelése, telek pihenéses, boldog ideje járta. Hosszan és rozsdaveresen ásított az ősz, minta csősz a dombtetőn.
....
De jó volna ötven esztendő múlva élni...
Egy holdas estvén - a hold bizonyára nem sokat öregszik ötven év alatt, egyformán világít a kóborló kuruc katonának és a budai katonai temető nyugtalankodó proviánt-tisztjének - egyszer elszökni a kriptából, hol rózsafüzérrel dermedt ujjaid között fekete szalonkabátban, fehér ingben és rövid selyemharisnyában feküdtél, selyempapucsban és lengő bő nadrágban, kis fekete selyemsipkában, amely a halálos golyó helyét eltakarta a halántékodon - a városba besétálni.
...
Arszlánok és delnők tolongnak az Opera környékén, egy új tenorista énekelt odabent "A szibériai éji szállás" című operában, és utána a vendégségben levő cári balett pörgette bokáját. Wissendorf úr hátrafont kézzel ballag ki a hátulsó kapun, hogy dolga végeztével serezni menjen megszokott kiskocsmájába, de nem ajánlom, hogy barátságosan vállára üssél a nevezetes fagottistának, idegen tekintet és idegen szem fordulna régimódi öltözéked felé. Cseveg, nevet, hangos a híres Andrássy útja, a nők gyújtogatnak a szemükkel, mert hisz ez a hivatásuk, a kalapok talán altwieni formát vagy valamely modern repülőgép alakját mutatják, és a szoknyák, a cipők, a kesztyűk illatoznak.
...
Megállsz, figyelsz, hallgatózol és csodálkozva tapasztalod, hogy többé senki sem beszél már a híres nagyháborúról, Limanowáról, Görzről, Dukláról, Reimsről, U 12-ről, Greyről és Verdunról - hisz már életedben is megérted a hosszú háború folyamán, hogy némely szívverést megállítóan nagy eseményeket az évfordulón szelídes lanyha érdeklődésével vettek tudomásul az emberek. Még éltél, amikor Przemyslcek már jubileuma lett, a gyászmisén részt vettél, amelyet a limanowai huszárok emlékezetére elmondtak, a háború második esztendejében kezdődtek már a különös évfordulók, amelyet a lelkiismeretes hírlapírónak számon kell tartani, hogy hírben, bánatos cikkecskében emlékezzen meg eleinkről. De ötven esztendő múlva csupán a tanuló-ifjúság tudja a háború mindennapos neveit, itt-ott éldegél valaki, aki tizennyolcéves korában rohamra ment a galíciai hídfő ellen, de a nagy távolságból már ő is olyanformán látja a mai eseményeket, mint a szabadságharc öreg honvédei a móri csatát, Görgey piros mentéjét, Kossuth sokatmondó szemét... Egykori öreg huszárok és köszvényes bakák hetven-nyolcvan esztendős korukban úgy emlékeznek az Uzsoki szorosra, mint a szépapám a győri inzurgens-táborra, legfőképpen egy dunántúli menyecske fehér lábára. És akik bicegnek az öregek közül ötven esztendő múlva, nem vallják be, hogy lábtörést akkor szenvedtek, mikor a kőfalon leugrottak egy nőtől menekülve, orosz vagy olasz srapnelt emlegetnek. És a történetírók, a memoárok szerkesztői, a szenvedélyes régi levélgyűjtők, a múzeumi búvárok lemerülnek a jelenlegi háború emlékeibe, és olykor furcsasággal megrakodva felemelkednek az életbe, hogy egy különös krakkói vagy lembergi kalandot, szomorú szibériai hadifogságot, lengyel tanítónőt vagy menekülő francia hercegnőt feljegyezzenek.
Vajon mit fognak beszélni egykor a mai Budapestről? A katonákról, a tábornokokról, a színésznőkről, divatos írókról, Tisza grófról és a háború legendás hőseiről?
De jó volna ötven év múlva sírbolt-szagú szalonkabátban sétálni az Andrássy úton!!
(1916)
1895., Andrássy út, a millenniumi földalatti Dózsa György (Aréna) úti állomásának építése
1900., Andrássy út, a Magyar Állami Operaház épülete
1902., Andrássy út 103. Hopp Ferenc világutazó kertje
1907., Andrássy út, háttérben a Hősök tere
1908., Andrássy út a Bajcsy Zsilinszky (Vilmos császár) útról nézve. A díszkaput Alfonz spanyol király budapesti látogatása alkalmával állították fel
1922., Andrássy út, szemben a Hősök tere
1928., Andrássy út
1937., Andrássy út
1940., Andrássy út
1948., Andrássy út
1948., Andrássy út
1949., Andrássy út 69. Állami Bábszínház, bábkészítő műhely
1949., Andrássy út 69. Állami Bábszínház, bábfigurák előadásra előkészítve
1949., Andrássy út 101. MÚOSz székház
1949., Andrássy út a Csengery utca felől az Eötvös utca felé nézve
1950., Andrássy (Sztálin) út, Kodály körönd
1951., Andrássy (Sztálin) út, a Dózsa György út közelében
1952., Andrássy (Sztálin) út a Hősök terénél, május 1-i felvonulás
1955., Andrássy (Sztálin) út 25. Állami Balettintézet, gyakorló terem
1956., Andrássy út
1956., Andrássy út
1956., Andrássy út
1956., Andrássy út
1957., Andrássy út
1958., Andrássy út
1960., Andrássy út
1960., Andrássy út
1963., Andrássy út
1964., Andrássy út (Népköztársaság útja) - Nagymező utca kereszteződés, Petress Zsuzsa és Mednyánszky Ági színművésznők
1979., Andrássy út
1982., Andrássy út
Valamennyi fotóért köszönet a Fortepannak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)